Állásajánlatok
A Vállalatunk a napjaink és az ország egyik meghatározó, dinamikusan fejlődő építőipari kivitelező nagyvállalata. Munkavállalóinknak izgalmas és kihívásokkal teli munkakörnyezetet kínálunk, fejlődési és kiemelkedési lehetőségekkel.
megnézemIsmét a zalaegerszegi kosarasok szponzora lett a ZÁÉV

„Kék-fehér csapatunk régi-új szponzorral erősített, hiszen a ZÁÉV Zrt. már korábban is támogatta klubunkat” – írja közleményépen a zalaegerszegi Zalakerámia-ZTE KK. Az országszerte prominens magasépítő ZÁÉV Zrt. központja mindmáig a zalai vármegyeszékhelyen található és aktív támogatója a magyar sportéletnek.
A szponzori szerepet hivatalossá tevő szerződést a ZÁÉV Zrt. képviseletében Deák Gábor elnök-vezérigazgató, valamint a ZTE Kosárlabda Klub ügyvezetője, Török Róbert február második felében írta alá. A megállapodás szerint, mely egyelőre az idei szezon végéig szól, a ZÁÉV Zrt. logója a csapat bemelegítő pólóján, valamint a LED-falon is megjelenik a hazai mérkőzéseken. A csapatot 1979-ben alapították, négyszer nyerte el a magyar bajnoki címet és négyszeres kupagyőztes is.
„A város egyik legnagyobb vállalkozása lévén, mindig arra törekedtünk, hogy az anyagi lehetőségeinkhez mérten támogassuk a sport, a kultúra, az oktatás, valamint az egészségügy különböző területeit. Bízom benne, hogy ez az együttműködés a közeljövőben újabb nagy sikerekhez segíti majd a klubot, melyhez ezúton is sok sikert kívánok!”
- nyilatkozta az esemény kapcsán Deák Gábor. A ZTE honlapján közzétett hírében köszönetét fejezte ki a támogatásért és bizalomért.